Szolgáltatások  
Szoftverkövetés
A szoftverkövetés intézménye elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a könyvtárosok és a szoftvereket fejlesztő, üzemeltető kollégák szoros munkakapcsolatban dolgozzanak.

A szolgáltatás jogosultjai számára ügyfélszolgálatot üzemeltetünk, segítünk a program használatának elsajátításában, a felhasználás során adódó kérdések, problémák megválaszolásában, megoldásában.

A könyvtárosok igényeket támasztanak, elvárásokat fogalmaznak meg, amelyeket a fejlesztők igyekeznek minél gyorsabban és hatékonyabban megvalósítani. A szoftverkövetés szolgáltatást megrendelő felhasználók a szoftver folyamatos fejlesztése során keletkező újabb és újabb verziókat külön térítés nélkül megkapják.

A szolgáltatás körébe tartozik továbbá, hogy könyvtáraink katalógusát a könyvtár által igényelt rendszerességgel frissítve elérhetővé tesszük honlapunkon, akár egyedi kialakítású kereső űrlapról.


Távkarbantartás
A távkarbantartás lényege, hogy a SZIKLA rendszer üzemeltetésének feladatait levegyük a könyvtárak és az informatikában nem igazán jártas könyvtárosok válláról.

A távkarbantartás a következő feladatokat foglalja magában, melyeket a SZIKLA ügyfélszolgálat munkatársai rendszeresen elvégeznek:

  • Mentés: napi mentés helyi lemezre valamint az interneten keresztül távoli számítógépre
  • Karbantartás: hetente az indexelés, a szinkronizálás, és a kapcsolatrendszer vizsgálata feladatok lefuttatása
  • Programfrissítés: a program új verzióinak telepítése a könyvtárossal egyeztetett időpontban, de a könyvtáros közreműködése nélkül
  • Azonnali segítség: konfigurációs beállítások, paraméterezések elvégzése igény szerint azonnal; szerverhiba, áramszünet esetén hibaelhárítás munkaidőben azonnal

  • Adatbázis követés
    Az Adatbázis követés szolgáltatás az adatrögzítés fáradságos munkáját veszi le a könyvtárosok válláról. Az dokumentumok adatainak rögzítése oly módon történik, hogy a központilag elkészített leírásokat egy kereső-letöltő rendszer közvetlenül a felviteli űrlapokra helyezi.

    Adatbázis követés szolgáltatásunk a 2007. évtől kezdődően a KELLÓ (Könyvtárellátó Közhasznú Társaság) új könyvekről készített bibliográfiai leírásainak letöltési lehetőségével bővült. Ezt megelőzően könyvtáraink az új könyvek adatainak rögzítését az OSZK (Országos Széchenyi Könyvtár) MNB (Magyar Nemzeti Bibliográfia) Adatbázisának kéthetenként megjelenő, évi 24 rekordcsomagja segítségével végezhették el.

    A fejlesztésre azért volt szükség, mert az OSZK az MNB építésekor ki van szolgáltatva a köteles példányok beküldési rendszerének, így az elmúlt években többször is előfordult, hogy a könyvtári beszerzések megelőzték a bibliográfiai rekordok központi feldolgozását.

    A KELLÓ a kiadókkal áll kapcsolatban, így lehetősége van (egyébként közvetlen üzleti érdeke is), hogy az új könyveket a megjelenést követően szinte azonnal feldolgozza. Ezt egy megfelelő technikai és személyzeti apparátussal, szakmailag magas színvonalon oldja meg, így a KELLÓ rekordok alkalmasak arra, hogy azokat a SZIKLA program dokumentum-adatbázisába átemeljük.

    Az Adatbázis követés szolgáltatás rekordállományának forrását azonban nem lecserélni, hanem kibővíteni szándékozunk, mert az MNB Adatbázis továbbra is fontos eszmei és használati értéket képvisel. Az MNB fontos tulajdonsága, hogy nemcsak új rekordokkal bővül, hanem az állomány visszamenőleg is folyamatosan frissül. A teljes adatbázist karbantartják, javítják, végzik szabvány-aktualizálást, stb. A KELLÓ-val ellentétben az MNB csomagjaiban nemcsak az új leírásokat, hanem a régiek javításait is megkapjuk. A Szikla program többek között ezért biztosítja az ún. hivatkozásos kapcsolat létrehozását a saját és az MNB rekordjai között. Így tudnak pl. a könyvtári állomány bibliográfiai leírásai automatikusan, "észrevétlenül" kijavulni. Az MNB további előnye, hogy teljes körű, bizonyos esetekben analitikus leírásokat készít.

    Az Adatbázis követés szolgáltatás megrendelése esetén az MNB Adatbázis új leírásainak használatba vétele az eddig megszokott módon történik: a Szikla program az új csomagok megjelenését figyeli és felhasználói utasításra le- ill. betölti a rendszerbe. (A MNB rekordok lokális jelenléte a hivatkozásos kapcsolatok lehetősége miatt indokolt.) A KELLÓ leírásait a Internetes SZIKLA rekordjaihoz hasonlóan csak "átemelni" lehet, tehát a rekordok a forrásadatbázissal utólagos kapcsolatban nincsenek, így a KELLÓ csomagok nem a könyvtári számítógépeken, hanem a mi központi szerver gépünkön gyűlnek. A program csak egy-egy konkrét rekordot tölt le az Internet kapcsolat segítségével.

    Az Adatbázis követés szolgáltatás megrendelése adminisztratív szempontból is jelentősen egyszerűsödik. A korábbi évek gyakorlatával ellentétben megrendelőink sem az OSZK-val, sem a KELLÓ-val nem kötnek szerződést, a szolgáltatás ellenértékét teljes egészében a NetLib Kft. számlázza ki.